A tanszék története
A tanszék története
A koreai szakos alapképzés 2008 szeptemberében, az első mesterszakos évfolyam 2013-ban, a doktori program pedig 2018-ban indult el.
A Koreai Tanszék rendszeresen szervez programokat a hallgatók számára, ilyen például az évente megrendezésre kerülő Korea-nap, egyszerre az elsőéves mesterszakosok által szervezett diákkonferenciával, valamint különböző szónokversenyek és a Karriernap.
2018-ban a Koreai Nagykövetség és a Koreai Kulturális Központ részvételével és támogatásával lett megszervezve a Korea-nap, mely a Tanszék 10 éves évfordulóját is ünnepelte.
A Tanszék a Magyarországon tevékenykedő koreai gazdasági társaságokkal is (Samsung Electronics, Samsung SDI, Korea Development Bank, stb.) aktív kapcsolatot tart fent. Velük a népszerű Karriernap eseményen ismerkedhetnek meg a hallgatók.
A 2019-ben elnyert National Library of Korea „Window on Korea” pályázata keretében mintegy 3000 Koreával kapcsolatos kötet érkezett a Tanszékre. A könyvek tárolására létrejött könyvtárszoba 2022-ben Mártonfi Ferenc nyelvész, sinológus és koreanológusról, az ELTE BTK egykori legendás oktatójáról lett elnevezve.
2021 nyarán az ELTE-n megalakult a King Sejong Institute Budapest. Az Intézet folyamatosan együttműködik a Tanszékkel, rendszeres nyelvi kurzusokat kínál, valamint Koreával kapcsolatos eseményeket és speciális előadásokat szervez.